2013. 06. 12.

Népi patika - Fokhagyma

A fokhagymát már több ezer évvel ezelőtt használták számos kultúrában, mind élelmiszerként, mind gyógynövényként. A legrégebbi emlékek a gizai piramisokból származnak.
Ókori írások bizonyítják, hogy az egyiptomi izraeliták étrendjének már része volt. Szintén fogyasztották Khufu rabszolgái is, miközben az uralkodó piramisait építették. 



Az ókori görög és római katonák, tengerészek és alsóbb, falusi néprétegek is fogyasztották. Szintén megtalálható volt a fekete rabszolgák étrendjében is. Akkortájt, amikor a koreaiak nemzetként jelentek meg, isteneik az úgynevezett “fekete fokhagymával” adtak emberfeletti erőt és halhatatlanságot a nőknek. 

A fokhagyma a mai napig megőrizte különleges helyét a koreaiak körében, egyes hegyvidéki területeken most is termesztik. Annak ellenére, hogy angol fennhatóságú gyarmatokon már 1548 óta termesztették, a tradicionális angol konyhában csak ritkán használták. Ezzel szemben igen kedvelt a mediterrán ételek összetevőjeként. A görög utak kereszteződésében, az ott található köveken mindig megtalálható volt a fokhagyma, mellyel Hekaté iránti tiszteletüket fejezték ki.

Plinius ókori írásaiban már arra vonatkozóan is ad tanácsot, hogy miként kerülhető el a fokhagyma túlzott szárképzése, és ezáltal a fokhagyma gerezdjeinek méretcsökkenése. 

Fokhagymát a világ szinte minden részén termesztenek, de a legnagyobb termesztő ország minden kétséget kizáróan Kína (77%). A legnagyobb ázsiai országot két ugyanazon a kontinensen található állam követi, India és Dél-Korea, 4,1%-kal, illetve 2%-kal. Ennél kisebb részt tesz ki a világtermelés összességéből az Oroszországban, valamint az USA-ban megtermelt fokhagyma mennyisége. A fennmaradó mintegy 16%-on számtalan ország osztozik, ám ezek egyike sem termel többet a világtermelés 2%-nál. Az USAban előállított fokhagyma legnagyobb részét a kaliforniai Gilroy környékén termesztik, amelyet a világ fokhagyma-fővárosának is neveznek.

Egyes állat- és humán kísérletek alapján gyakran hangoztatott megállapítás, hogy a fokhagymának komoly szerepe van a kardiovaszkuláris betegségek megelőzésében. Egy cseh vizsgálat szerint a fokhagyma-szupplementáció csökkentette a koleszterin akkumulációját az erek falán.

Egy másik kísérlet szintén hasonló eredményeket hozott. Ennek során nyulak éltek koleszterinben gazdag étrenden, a fokhagymát is fogyasztó állatoknál viszont mégsem nőtt az aorta plakk jellegű lerakódása. Ezeket a hatásokat legnagyobbrészt a poliszulfidok hidrogén-szulfiddá történő metabolizmusa okozza, mely a vörösvérsejtekben zajlik. 

1858-ban Louis Pasteur megállapította a fokhagyma antibakteriális hatását, és ennek köszönhető, hogy mind az I., mind a II. világháborúban antiszeptikus anyagként használták. A fokhagymagerezdek összezúzásakor allicin, egy hatékony antibiotikum, és egy fitoncid nevű gombaölő vegyület képződik.

A fokhagymát emiatt gyakran használják enyhébb lefolyású megfázások és fertőzések kezelésére. Ahogy az már cikkünk elején is olvasható volt, a fokhagymát előszeretettel használja a mediterrán konyha. 

Most egy görög ihletésű étel receptjét osztjuk meg Önökkel.

Édesburgonya sült fokhagymával és fetasajttal

Hozzávalók (2 személyre): 


  • 2 nagy édesburgonya,
  • 5 dkg feta, 
  • 4 salottahagyma (vagy két közepes méretű vörös- vagy lilahagyma), 
  • 10-12 fokhagymagerezd,
  • pár ág kakukkfű (jobb, ha friss), 
  • olívaolaj, só, bors.

A sütőt előmelegítjük 220°C-ra (gáz esetén 7-es fokozat). Az édesburgonyákat zöldséghámozóval meghámozzuk és egyforma méretű kockákra vágjuk. Megforgatjuk olívaolajban és beletesszük egy alufóliával bélelt tepsibe, picit sózzuk, borsozzuk, majd rámorzsolunk pár szál kakukkfüvet. A fokhagymagerezdeket egészben, héjastul rádobjuk, a salottákat (vagy hagymákat) megtisztítjuk és nagy falatnyi darabokra vágjuk, és szintén ráhelyezzük. Betesszük a sütőbe, és 15-20 perc múlva kész is. Egy tálra öntjük és rámorzsoljuk a feta sajtot. Még egy kis sót és frissen őrölt borsot szórunk rá. Ha nincs édesburgonyánk, mindezt el lehet készíteni sütőtök vagy akár sima burgonya felhasználásával is.
Jó étvágyat! 

Recept forrása: chiliesvanilia.blogspot.hu

Dr. Thurzó Sándor Phd - Tudományos munkatárs





Néhány ember tesz, azért hogy megtörténjen 
Néhány ember figyeli, hogy megtörténjen
Más emberek csak ülnek és csodálkoznak 
Mi történik?





Te szeretnél ezen változtatni?
Ha tudni akarod, hogy hogyan, nagyon szívesen elmondom neked


Kérlek, ezt a mezőt is legyél szíves kitölteni!

Kérjlek, ezt a mezőt is legyél szíves kitölteni!

Kérjlek, ezt a mezőt is legyél szíves kitölteni!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése